5 átkozott baba, amiket nem tűrnél meg a lakásban

Chuky lehúzhatja a rolót, most más gyilkos baba a sztár. Annabelle-t már mindenki ismeri, hiszen még egy mozifilmben is volt lehetősége debütálni. Ám nem Ő az egyetlen baba, akit nem szívesen látnál a családi örökség vagy a gyermekeid keze között. Bizony van még Anabelle-nek 5 másik vetélytársa, akik pályáznak a ki legátkozottabb, legveszélyesebb, leghátborzongatóbb baba címre.

Jolietbaba

Mit szólnál, ha a családi örökséged részét képezné egy átkozott baba? Már négy generáció óta öröklik meg a családtagok a Joliet nevű babát, így Anna sem volt kivétel.

Minden lány a családban egy fiút és egy lányt szült. Csakhogy a fiúk, rendre-módra meghaltak a harmadik születésnapjukon. Állítólag Jolietet egy bosszúszomjas barát ajándékozta Anna dédnagymamájának, aki ezután nem sokra rá életet adott egy fiúnak, aki meghalt a harmadik napon.

A másik kísérteties elem a történetben, hogy Jolietből éjszakánként túlvilági sikolyok hallatszódnak, feltételezések szerint az elhunyt fiúk rabul ejtett lelkei. Logikus a kérdés, hogy mi a hóhérért nem dobták még ki azt a nyavalya babát?

Zombi baba

zombi_baba

A lekövethető származási helye az eredetileg New Orleans. Majd a kedves tulaj felrakta az Ebay-re, majd kitudja milyen megfontolásból – hiszen külsőre sem egy Barbie, inkább úgy fest, mint Chubakka – egy Texasi hölgy vette meg Galvestonból. A baba mellé rögvest egy szabályzatot is kapott, hogyan kell bánni vele. Az újdonsült tulaj rögtön el is fuserálta a dolgot, amikor nem tartotta be a szabályokat, ugyanis tilos lett volna kivennie a babát az ezüsttokjából. Bizonyára ekkor kezdődhettek a bajok, mivel a nő azt állította, hogy a baba éjszaka megtámadta, és álmaiban is kísértette. Gyorsan túl is akart adni rajta. Ám most jön a fordulat! Eladta, de a baba dobozostul mindig visszatért hozzá! Jelenleg egy szellemvadásznál van, aki próbálja megfejteni a „titkát”.

 

Mandy

szellem_baba

Mandy egy porcelán baba, ami Angliából vagy Németországból származik, az 1910 és 1920-as évekből. és amit a Quesnel Múzeumnak adományoztak 1991-ben. Mandy adományozója nyugodt szívvel bevallotta, hogy a baba egész éjszaka sír és nem volt nyugta, amíg el nem adta. Nála meg is szűntek a gondok, és valószínűleg sikerült végre kialudnia magát. Ellenben a múzeumban kezdtek el furcsa dolgok történni. A dolgozók azt állítják, eltűnik az ebédjük és egy másik helyen találnak rá az épületben. Lépések zaját hallják, mikor nincs is körülöttük senki. Az irodaszerek, a könyvek hasonló sorsra jutnak, mint az ebéd, eltűnnek, és másutt lelik meg őket. A kérdés csupán az, hogy a dolgozók ennyire feledékenyek, mindez csupán reklámfogás a múzeumnak vagy tényleg Mandy téblábol és lopkodja az ebédedet meg irodaszereket?

Az Ördög Baba

ördög_baba

Vagy inkább a Sátán babája. New Orleans történelme hemzseg a vudutól és helyi folklórtól. Az 1800-as évekből származik egy legenda egy fiatal lányról, aki beházasodott egy gazdag skót családba. Semmi rendkívüli. Na igen, ámde az ex-pasija annyira féltékeny és mérges lett, hogy bosszút esküdött a volt szerelme ellen. Felkérte hát a Vudu Királynőt, Marie Laveau-t hogy működjön közre neki, aki bizonyára miután megkapta a jussát, megátkozta a menyasszonyt.

Mikor életet adott elő gyermekének, belehalt a szülésbe. Ellenben maga után hagyott egy ”bájos” groteszk gyerkőcöt, aki mondhatni a Sátán mini mása volt. A Vudu Királynő ismét színre lépett, elvitte magával a gyermeket és haláláig nevelte. A pletykák szerint a gyermeket a halála után a Saint Louis temetőbe földelték el. De a népek suttogni kezdtek és félni titokzatos árnyaktól és az Ördög Babától. Ezért hamis babákat készítettek a képmására, hogy megvédjék magukat tőle. Jó néhány példány fenmaradt belőlük, amiket a 20. században felhasznált Ricardo Pustiano művészúr. A saját tehetségét és a sikeres rekonstruálást ötvözve, így került a piacra a néhai Ördög Baba tökéletes másai. Ezeken a típusú babákon ott áll a felirat „vigyázz, vásárló”, mert úgy látszik az Ördög Baba él és virul.

Letta a cigány baba

cigany_baba

1972-ben a Kerry Walton visszatért a ausztráliai otthonába, a nagyanyja temetésére. Miután hazament, gondolta rendet rak és ekkor találta meg a különleges marionett bábut. Bizonyos kutatások szerint, 1972-höz viszonyítja, elvileg 200 évvel korábban készítette a bábut egy román a fiának, aki megfulladt. Azt nem árt tudni, hogy cigányok hisznek a lélekátvitelben.

A bábu haja igazi emberhajból készült, és a fejbőr alatt igazi emberagy található. Állítólag. A Letta névre hallgató bábú különlegessége, hogy azt szokta kiabálni, „Engedd ki Lettát!” Állítólag nem bántotta a tulajdonosát Letta, sőt, Walton szerencséjére felvirágozott az üzlete. De akadnak szokatlan helyzetek. Amikor elmegy hazulról, esni kezd, a képek leesnek a falról, mikor belép a szobába, a kutyák vadul ugatni kezdenek, ha Letta a közelben van. Az emberek félnek és szomorúak lesznek a bábú közelében, aki elvileg néha magától mozog és változtatat ülőhelyzetet. Szóval, tényleg megszállta egy cigány asszony lelke a babát? Vagy mindez a „véletlen” műve?

forrás: noiportal.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

VÉGRE KIDERÜLT KI A SZOPATÓFANTOM?

Pár hete, vagy napja történt hogy egy bizarr eset köbányán, amikor a szopatófantomként elhíresült személy …