A holtak, visszajárnak?

szellem

Washington. A felnőtt amerikaiak 32 százaléka, azaz csaknem harmada hiszi, hogy a holtak visszajárnak – derült ki egy közelmúltban végzett felmérésből.

Washington. A felnőtt amerikaiak 32 százaléka, azaz csaknem harmada hiszi, hogy a holtak visszajárnak – derült ki egy közelmúltban végzett felmérésből. Az Editor& Publisher által végzett felmérés során 1002 nagykorú amerikait faggattak ki, s mint kiderült, a megkérdezettek 37 százaléka hisz a házi kísértetek létezésében, úgy képzelik, hogy ezek a kísértetek visszajárnak egykori otthonukba. A válaszadók 48 százaléka ugyanakkor nem hisz sem a kísértetjárta házak létezésében, sem abban, hogy a holtak viszszajárnak. A bizonytalanok aránya 16 százalékos volt.

Mint a kutatás során kiderült, a korral csökken a kísértetekben hívők aránya: míg a 18–29 évesek korosztályában a túlvilági lények létezésében hívők aránya elérte a 45 százalékot, a 65 éveseknél idősebbeknek mindössze 22 százaléka fogadja el a szellemek létezését.

A kutatók érdekes összefüggéseket véltek felfedezni a válaszadók politikai irányultsága és a szellemekben való hit között is. Míg a liberálisok 45 százaléka hisz a kísértetekben, a konzervatívoknak csupán 25 százaléka.

(kapcsolódó videó)

 

forrás: ujszo.com

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

Villanyoszlopnak hajtott a kocsijával az anya, hogy bebizonyítsa a gyerekeinek, isten vigyáz rájuk

Az anya egy villanyoszlop felé kormányozta az autót, amelyben benne ültek az 5 és 7 …