A kölni szexuális zaklatások elkövetői bevándorlók voltak, a feljelentések száma már közel 400! 18+

Döbbenetesen megnőtt a feljelentések száma a szilveszterkor Kölnben elkövetett szexuális támadásokkal kapcsolatban.

A kölni rendőr főkapitányság beszámolója szerint már a 400-hoz közelít az esetek számra, ezeknek 40 százaléka szexuális visszaélés miatt történt.

A kölni rendőrség az ügyeket már több int 100 nyomozóval vizsgáltatja, a gyanúsítottak elsősorban észak-afrikai országokból származnak.

Az elkövetők legtöbbje menedékkérő vagy illegálisan jött Németországba. Az még vizsgálják, hogy mindegyikük részt vett-e a szilveszter éjszakai bűncselekmények elkövetésében.

A német szövetségi belügyminisztérium adatai szerint eddig 32 gyanúsított van, ezek közül 22 migráns.

A feltételezett elkövetők között 9 algériai, 8 marokkói, 4 szíriai, 5 iráni és egy szerb férfi található.

A Bild am Sonntag bizalmas rendőrségi jelentések alapján arról írt, hogy az észak-afrikai csoportok közösségi portálokon szervezhették meg a kölni akciókat. Az elkövetők magából Kölnből és környezetéből jöttek, de a szomszédos országokból is érkeztek a kölni főpályaudvarra.

Hétfőn Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere hivatalosan is bejelentette, hogy a kölni erőszakoskodók szinte mind bevándorlók voltak.

“A Kölnben szilveszter éjjel elkövetett erőszakos támadások elkövetői szinte kivétel nélkül külföldi származásúak” –közölte Ralf Jäger.

Voltak köztük olyanok is, akik az elmúlt egy évben érkeztek az országba” – közölte a belügyminiszter a tanúvallomásokat és rendőrségi jelentéseket összegezve.  Úgy tűnik a bűncselekményekért szinte kizárólag olyan személyek felelősek, akik migrációs háttérrel rendelkeznek: Észak-Afrikából és az arab világból érkezettekről van szó, és menedékkérők is vannak a gyanúsítottak között.”

“A kábítószer- és alkoholfogyasztás után jött az erőszak, amely annak kiélésében csúcsosodott ki, hogy szexuálisan is bármit megtehetnek” – jelentette ki a miniszter, aki arról is beszélt, hogy a rendőrség súlyosan hibázott az esetekkel kapcsolatban.

A politikus azért bírálta a rendőrséget, mert a kölni főpályaudvarnál szolgálatban lévők nem kértek erősítést, illetve a hatóság a közvéleményt nem tájékoztatta a történtekről.

“Az a kép, melyet a rendőrség szilveszter éjjel magáról mutatott, elfogadhatatlan” – hangsúlyozta Ralf Jäger, aki arról is beszélt, hogy a minisztérium nem adott olyan utasítást, hogy ne az feltételezett elkövetők származását nem hozzák nyilvánosságra.

A szövetségi belügyminiszter Thomas de Maiziere egy kölni rendezvényen kijelentette, hogy élni kell a hatályos jog által biztosított lehetőségekkel és szigorítani kell a jogszabályokon is, mert az az ország nem pazarolhat túl sok időt ezeknek a megvitatására.

Azonban De Maiziere óva intett mindenkit a külföldiekkel, menekültekkel, menedékkérőkkel szembeni általánosítástól.

Aiman Mazyek, a Muszlimok Központi Tanácsának elnöke a Kölner Stadt-Anzeiger című helyi lapnak azt mondta, hogy a történtek óta a város muszlim közössége “a gyűlölet új dimenziójával” kénytelen szembesülni.

Ahogy megírtuk szilveszter éjjel kb. 1000 fős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtt lévő téren, majd petárdázni kezdtek. Amikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok jöttek létre és ezután kezdtek el hordákban nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni.

Más városokban is történtek hasonló támadások, emellett Svájcban, Finnországban és Ausztriában és Svédországban is tömegesen molesztáltak nőket.

Forrás: blikk, 24.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

Egy agysebész szerint van valami “odaát”

Az emberiség történelme során az egyik legnagyobb kérdés, hogy vár-e ránk valami a halálunk után.  …