A magány kelepcéjében

Ahogy körbenézek a világban, azt látom, hogy egyre több az egyedülálló vagy magányos emberek száma. Egyedülálló, magányos fiatalok és magukra maradt idősek. Már több részről is jelezték, hogy a mostani generációnak nincs könnyű dolga a társkeresésben, párválasztásban, valami nehezebben megy, mint régen, már nem olyan gördülékeny ez a feladat. Akarva-akaratlanul is, de Kemény István sorai jutnak eszembe ilyenkor: „ma gamrama radtam ma gamra”. A szavaival élve, ez az a „használhatatlan varázsige a XX. században”.

maganyos-ferfi

Magányosnak lenni nem ugyanaz, mint egyedül lenni. És egyedül lenni sem ugyanaz az egyedüllét érzésével. Habár mindegyikben ott bujkál valami közös is. A legnagyobb fájdalommal mégis a magány jár. Magányos és egyedül lehet az ember társaságban vagy annak hiányában. Lehetsz házas, hat gyerekes sikeres apuka, vagy híres életmód tanácsadó, a lelked mélyén mégis nyomot hagyhat a magány. De olyat is láttam, hogy egyes-egyedül volt a csillagos ég alatt, a kerek világon, árvaházba nőtt fel, sose ment férjhez, gyerekei se voltak, de nem tudta mi az, hogy magány. Sokan a magányt társtalanságnak hiszik vagy annak élik meg, pedig nem az. Nem mindegy, hogy az ember mi mellé választja a társait: magánya mellé, vagy pedig annak kiegyensúlyozására.

Értelmezhetjük az életet úgy is, mint egy beteljesedés és kiteljesedés utáni hajsza, erőteljes vágy a teljesség megtapasztalásának irányába, és ha ebből a szemszögből nézzük, ez a mély, belső vágyunk hatalmas mozgatórugója és alapja is lehet további cselekedeteinknek, ennek a vágynak a beteljesítése érdekében. A magány pedig annak a felismerése és fájdalmas megélése, hogy ez a földi vágyunk sohasem lesz elérhető, sem kivitelezhető.

A magányosság állapotában a valóság helyére egy erőteljes belső üresség telepszik, elszigeteltség érzése és kirekesztettség. A magányos ember számára nehézséget okozhat vagy lehetetlenné válik emberi kapcsolatokat kialakítani, nem mintha nem vágyna rá, sőt, de gyakran az elidegenedés érzése sokkal erőteljesebb ennél.

Az ember általában két okból válik magányossá: ő válassza magának ezt, életútként, vagy életének kifürkészhetetlen szálai belevetik a magány megtapasztalásába. Több elözvegyült nőt és férfit láttam, aki társa halála után, úgy döntött, hogy nem választ új társat maga mellé. További életük jól alakult, tettek-vettek a ház körül, rendezték a megmaradt kertet, majorságot, néha meglátogatták az unokákat, volt, amikor egyedül töltötték az ünnepeket, nem panaszkodtak, tették a dolgukat. Látszólag minden rendben volt. De kevés akadt közöttük, aki négyszemközt, őszintén bevallotta, hogy magányos. De szeretne így élni tovább is. Azok az emberek, akik tudatosan vállalják a magányt, nem kis dolgot vállalnak a lelkükben, de tisztán és világosan tudják és felvállalják a dolgukat. Azoknak nehéz, akiknek a magány megtapasztalása nem volt a választási lehetőségek között.

magany

Lehet, hogy arra gondolsz, hogy apácák, szerzetesek, remeték, papok, azok, akik elvonulnak és elzárkóznak a világtól, ők is tudatosan választják a magányt. Pedig nem. Ők Istent választják, így ők csak akkor válnak magányossá, ha valamilyen okból nem lelnek Rá. Valóban, az intenzív jelenlét képes megszüntetni bármilyen mély magányosság érzését. Az ő esetükben Isten intenzív jelenléte. De, figyeld csak: intenzív jelen-lét, avagy legyél jelen a léttel, az élettel a jelenben, vagyis nem a megváltozhatatlan múltadban, se nem az ismeretlen jövődben, hanem a most-ban. A „jelen lét” megélése is olyan intenzív valódi jelenlétté válhat, ahol magányod fölöslegessé válik.

Sokszor elhangzik az a mondat, hogy „ismerd meg önmagad”. Az emberek két dolgot nem tudnak erről a mondatról. Az egyik az, hogy a mondat itt nem ér véget, hanem folytatódik, éspedig így: „…és megismered az egész világegyetem isteneit és rejtett erőit.” A másik dolog az, hogy sokan nem tudják, mit kezdjenek ezzel a mondattal és mondanivalójával. Jó, jó, megismerem, megismertem magam, és akkor mi van? – csodálkoznak sokan.

Azért ismerd meg önmagad, hogy tudjál önmagaddal élni. Hogy legnagyobb magányodban is legyen egy jó társad, akivel érdemes élni, és megtudd tapasztalni, ha nem is az egész teljességet önmagában, de minél több teljes pillanatot.

A magánnyal az a legnagyobb baj, hogy megbetegít, azért, mert néha olyan, mint a szurok: ha egyszer rád ragadt, nehezen tudod eltávolítani vagy egyáltalán. A magányos ember hajlamos a pesszimizmusra, általában csalódott és borúlátó, zárkózott, nehezen nyit mások irányába. Immunrendszere legyengül, így szervezete védtelen magad fertőzések, gyulladások, egyéb megbetegedések iránt. Épp ezért a magánnyal valamit kezdeni kell, ha éppen nem tudsz kikecmeregni belőle sehogy.

Ugyanúgy, mint a fájdalomnak, ennek is értelmet kell adni. Ez a legkevesebb. Azt, hogy milyen értelmet adsz neki, és hogy mit kezdesz vele az elkövetkezőkben, rád bízom, kedves olvasó. Legyen számodra egy tudatos munka, amit megteszel magadért, hogy könnyebben tudj önmagaddal élni. Meglátod, társaiddal, együtt is könnyebb lesz majd, ha úgy szeretnéd. Dolgozz meg ezért. Keményen. Az „egészséges magány” titka, hogy helye és értelme van az életedben, és meg van a maga ideje. Használd ki egészségesen, tudd mikor vált fölöslegessé magányod számodra és a megfelelő időben lépj ki belőle, ha úgy döntesz. Nézz szét magad körül. Nem vagy egyedül (és főleg nem vagy egyedül magányos)…hát igen, vagyunk egy páran: körülbelül hét milliárdan – úton a teljesség felé.

forrás: filantropikum.com/ Birtalan Katalin

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

Villanyoszlopnak hajtott a kocsijával az anya, hogy bebizonyítsa a gyerekeinek, isten vigyáz rájuk

Az anya egy villanyoszlop felé kormányozta az autót, amelyben benne ültek az 5 és 7 …