shutterstock_967033_baba-e1384417925394

Agyhalott asszony szült a Semmelweis Egyetemen

2014 májusában egy 24 hetes magzattal várandós asszony került szívinfarktussal a Semmelweis Egyetemre, helyszíni újraélesztést követően. A páciens keringését sikerült stabilizálni, de a leállás által okozott agyi károsodás visszafordíthatatlannak bizonyult.

A család egyetértésével a kismama életfunkcióit speciális terápiával fenntartották a gyermek megszületése érdekében, írja az egyetem közleménye. A baba két és fél hónap után, császármetszéssel jött világra, egy kifejezetten erre az alkalomra felálló, különlegesen felkészült orvos csapat segítségével. A baba 2300 gramm súllyal született, koraszülött, de állapota stabil.

A család több részletet nem kíván nyilvánosságra hozni, kérik fájdalmuk tiszteletben tartását.

 shutterstock_967033_baba-e1384417925394

Az eset különlegességét orvosilag az adja, hogy a világon alig néhány hasonlóról számoltak be. Az orvos csoport vezetője, dr. Gál János, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója elmondta: az eset szakmailag különlegesen nagy sikernek számít, hiszen meg tudták óvni a kismamát és a magzatot a fertőzésektől, a magzat fejlődése megfelelő ütemben zajlott, és a kezelés során további komplikáció nem lépett fel. Mindehhez az ápolók gondos és odaadó munkája is nagymértékben hozzájárult – tette hozzá az igazgató.

Bár az ellátás az intenzív osztályon zajlott, a sikert számos szakterület együttműködése hozta. Az orvos csapatban az intenzív osztály személyzetén kívül kardiológusok, nőgyógyászok, belgyógyászok, neonatológusok is részt vettek.

forrás: index.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

Vw Golf III, Vento Benzin javitási utmutató

H.R. Etzold: Így csináld! Volkswagen Golf III./ Vento 1991-től Letölthető PDF

Tartalmazza az 1991-től gyártott 1,4l, 1,6l, 1,8l, 2,0l, 2,8l benzines Golf modelleket és a 1,6l, …