Angyalt láttak az erdőben!

Általában bolondnak tartják azokat, akik azt mondják, láttak angyalokat. Dr. S. Ralph Harlow-t azonban, a massachusettsi Smith College nagyra becsült vallásprofesszorát aligha nevezhetnénk félcédulásnak.A ballavade-i erdős völgyben sétált a feleségével, mikor találkozott az angyali tüneményekkel. Harlow először halk hangokat hallott, és kijelentette: – Ma reggel társaságot kaptunk az erdőben.

Nem találták a hang forrását, így továbbsétáltak. Azután a hangok mintha közelebb jöttek volna, és végül a fejük fölül hallották őket. A házaspár kissé meghökkenve nézett föl, és hihetetlen látvány tárult a szemük elé.

– Körülbelül három méterrel felettünk, kicsit balra angyalok csoportja lebegett. Csodálatos, tündöklő lények voltak, a szépségük földöntúli – mesélte Harlow. – Megálltunk, és néztük, ahogy elhaladnak felettünk. Hatan voltak, hat gyönyörű fiatal nő lebegő fehér ruhában, és elmerülten társalogtak. Ha tudtak is a jelenlétünkről, ennek semmi jelét nem mutatták. Teljesen tisztán láttuk az arcukat, és egyikük, aki kicsivel idősebb lehetett a többieknél, különösen szép volt. Sötét haját hátul lófarokban viselte, bár semmilyen szalagot nem láttam, amely rögzítette volna haját. Élénken beszélgetett egy fiatalabb lánnyal, aki nekünk háttal ,,állt”, és figyelt.

Sem Dr.Harlow, sem a felesége nem értették a szellemlények szavait, bár mindketten tisztán látták és hallották az angyali teremtéseket. Döbbent ámulattal nézték a lassan elhaladó csapatot. Dr.Harlow, aki alapos megfigyelő, ezután megkérte a feleségét, hogy részletesen mesélje el, amit látott. Mint kiderült, ugyanúgy élte meg a találkozást, mint a férje.

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

Villanyoszlopnak hajtott a kocsijával az anya, hogy bebizonyítsa a gyerekeinek, isten vigyáz rájuk

Az anya egy villanyoszlop felé kormányozta az autót, amelyben benne ültek az 5 és 7 …