Arany angyalt találtak a kijevi főkolostor harangtornyának kupolája alatt!

Az aranyfüsttel borított, hatvan centiméteres angyalfigura a kupola alatt, a torony keleti, az Uszpenszkij(Mária elszenderülése)-székesegyház felé néző falában rejtőzött – közölte a Komszomolszkaja Pravda v Ukraine című napilap.

“Hisszük, hogy az angyal óvta meg a Lavrát és egész Kijevet. Nem hiába fordították a főszékesegyház felé…” – vélik a kolostor egyik részében kialakított múzeumegyüttes dolgozói.

A XVIII. század végi angyalszobor létezéséről csak az archívumokból tudtak, korábban senki sem látta. A szobrot rövidesen restaurálják, igaz, a nagyközönség aligha láthatja, mert a látogatók elől elzárt területen helyezték el.

A 96 méter magas harangtorony helyreállítása közel egy éve tart, és idén fejeződik be.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) világörökség-listáján szereplő Kijev-pecserszki főkolostor, az ortodox kereszténység egyik fellegvára 2001-ben ünnepelte alapításának 950. évfordulóját. A két dombon, összesen 28 hektáros, fél Vatikánt kitevő területen elhelyezkedő három épületegyüttesből álló főkolostor – egyházi szláv nevén: lavra – alapításáról a Nesztor-féle krónika tesz említést. Az épületek – amelyek egy része állami múzeum, a többi pedig a moszkvai patriarkátus fennhatóságát elismerő ukrán ortodox egyház (UPC-MP) kezelésében áll – különböző korokból származó, több mint száz egyedülálló építészeti alkotást foglalnak magukban.

forrás: hirekma.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

Villanyoszlopnak hajtott a kocsijával az anya, hogy bebizonyítsa a gyerekeinek, isten vigyáz rájuk

Az anya egy villanyoszlop felé kormányozta az autót, amelyben benne ültek az 5 és 7 …