Az öt legrejtélyesebb gyermekeltűnés

Felkavaró történetek, amelyek végére a mai napig nem tett pontot a rendőrség.

Az se könnyű, ha egy felnőtt tűnik el, de az még megrázóbb, ha egy gyermeknek veszik nyoma, ráadásul úgy, hogy a hatóság hiába nyomoz, soha nem találják meg a fiatalt. Korunk legismertebb ilyen esete Madeleine McCann 2007-es eltűnése, de egyáltalán nem ő az egyetlen gyerek, akit még mindig nem talált meg a rendőrség.

A Beaumont testvérek: 1966 januárjába három testvér úgy döntött, hogy elsétálnak a közeli a partszakaszhoz. A 9 éves Jane, a 7 éves Anna és a 4 éves Grant gyakran megtette ezt az utat egyedül, ezért a szülők nyugodt szívvel engedték el a testvéreket, mert nem gondolták, hogy baj lesz belőle.

A három ausztrál fiatal azonban soha ért haza ebből a sétából. Amikor a megbeszélt időpontra nem érkeztek meg a gyerekek, akkor az aggódó szülők elmentek a parthoz, ahol több szemtanú elmondta nekik, majd a rendőröknek is, hogy látták, hogy Anna, Jane és Grant egy szőke férfival beszélget és játszik

Volt, aki arról is beszámolt, hogy az idegen pénzt adott a gyerekeknek. A szülőknek ez furcsa volt, mert elmondásuk szerint, Jane nagyon félénk volt, és soha nem állt volna szóba idegenekkel. A rendőrök ebből arra következtettek, hogy a szőke férfi nem volt idegen a gyerekek számára.

Az ausztrál bűnügyi történelemben a Beaumont gyerekek keresése volt az egyik legnagyobb nyomozás.

Az ország leghíresebb bűnügyével kapcsolatban számos elmélet született, de az igazság a mai napig rejtély.

Lauria Bible és Ashley Freeman: 1999-ben pizsamapartit tartott a 16 éves Ashley Freeman és a legjobb barátnője Lauria Bible. A vidám éjszaka azonban tragikus véget ért, ugyanis hajnali 6 óra körül kigyulladt a Freeman ház.

A szomszédok kihívták a tűzoltókat, akik megtalálták Ashley édesanyjának a holttestét, ám a nővel nem a tűz, hanem fejlövés végzett. A két lány mellett Ashley apja is eltűnt, emiatt a hatóság azt gyanította, hogy a férfi megölte a nejét, majd elrabolta a 16 éves lányokat.

Ez az elmélet akkor dőlt meg, amikor a romok alatt mégis megtalálták a férfi holttestét. Vele szintén lövés végzett. Ashley és Lauria soha nem került elő, így az sem derült ki, hogy mi történhetett velük.

Egyes találgatások szerint Ashley apjának kétes ügyei vezettek a leszámoláshoz, de akadnak, akik azt gyanítják, hogy a lányok gyilkolták meg a szülőket, majd örökre elmenekültek.

A Sodder testvérek: A Sodder család tíz gyereket nevelte, akik közül csak a legidősebb nem lakott már otthon.

1945. december 24-én, karácsony előestéjén a szülők aludni küldték az emeletre a 14 éves Maurice-t, a 12 éves Marthát, a 9 éves Luise-t, a 8 éves Jennie-t és az 5 éves Bettyt.

A másik négy testvér még fennmaradhatott, és talán ez volt a szerencséjük, ugyanis az éjszaka különös fordulatot vett, amikor éjfélkor megcsörrent a telefon. A készüléket az édesanya vette fel. A vonal túloldalán egy nő keresett egy, a család számára ismeretlen, embert.

Az anyuka azt hitte, hogy csak téves számot tárcsáztak, de később a vallomásában már emlékezett, hogy a beszélgetés alatt a háttérben ijesztő zajokat és furcsa nevetést hallott. A nő visszafeküdt aludni, de ekkor észrevette, hogy a nappaliban ég a villany.

A házirend szerint, ha a gyerekek a szülőknél később fekszenek le, akkor nekik kell lekapcsolni a villanyt, és behúzni a függönyt, ám ezt most nem tették meg, sőt az anyuka még az ajtót is nyitva találta.

Miután mindezt elrendezte, lefeküdt aludni, de egy órával később felriadt, mert valami nagyot koppant a tetőn. A nő fülelni kezdett, de nem hallott más furcsaságot, ezért végül visszafeküdt. Fél órával később erős füstszag ébresztette.

A ház lángokban állt. A szülők és a négy nagyobb gyerek ki tudott menekülni, de az emeleten alvók nem. Az apa vissza akart menni értük, de nem tudott, mert az emeletre vezető lépcső már lángolt. Ezt követően létrán akartak felmenni a gyerekekért, de az eltűnt a helyéről.

A szomszédok telefonjain nem lehetett kihívni a tűzoltókat, mert a vonalak süketek voltak, ezét az apa gyalog indult segítségért, ám mire visszaért a tűzoltókkal, a ház már porig égett. Az öt bent rekedt gyereket annak ellenére halottnak nyilvánítottak, hogy soha nem találták meg a maradványaikat.

Később kiderült, hogy a telefonvezetékeket elvágták, a tüzet pedig szintén szándékosan gyújthatták. A szülők egész életükben hittek abban, hogy az öt gyerek él. A keresést soha nem adták fel, a város határban pedig a mai napig kint van a hatalmas hirdetőtábla, amin az eltűnt Sodder gyerek fényképe látható.

Madeleine McCann: A mai napig rejtély, hogy pontosan mi történt 2007-ben az akkor 3 éves kislánnyal. Az ügyről annyit lehet tudni, hogy Madeleine McCann 2007. május 3-án tűnt el egy portugál apartmanból.

A kislány szülei azt állítják, hogy a földszinti hálószobában hagyták a gyereket a 2 éves testvérei, míg ők vacsorázni mentek egy étterembe. Amikor a szülők visszaértek, akkor Madeleine már nem volt az apartmanban.

Az eltűnt kislány ügyét példátlan nemzetközi figyelem kíséri. Az elmúlt évtizedben többször felreppentek olyan hírek, hogy nyomra akadtak a rendőrök. Madeleine eltűnésével és esetleges halálával kapcsolatban rengeteg teória született.

Az egyik ilyen elmélet úgy szól, hogy az orvosként dolgozó szülők altatót adtak be a kislánynak, hogy ők nyugodtan vacsorázhassanak, ám túladagolhatták a készítményt, ezért Madeleine meghalt, a holttesttől pedig a szülők szabadultak meg.

A rendőrség is gyanította, hogy Madeleine eltűnéséhez köze van a szülőknek, ezt pedig a család kocsijából vett DNS-mintákkal akarták bizonyítani, de nem találtak elég bizonyítékot a vádemeléshez.

Bobby Dunbar: 1912-ben a 4 éves Bobby a szüleivel kirándult Louisianában, a Swayze-tónál, amikor nyomtalanul eltűnt. A szülők mindenhol keresték, a rendőrség pedig gyerekrablásként kezelte az ügyet.

Nyolc hónappal később a rendőrségi nyomozás elvezetett egy William Cantwell Winters nevű férfihoz, ugyanis egy 4 év körüli, a leírás alapján Bobbyhoz hasonló gyerekkel látták együtt Mississippiben.

Amikor a hatóság kihallgatta a férfit, akkor megjelent Julia Anderson, aki azt állította a kisfiú neve Bruce, az ő gyereke, Winters pedig a gyerek nagybácsija. Anderson vallomása ellenére a Dunbar család továbbra is biztosra vette, hogy Bruce valójában Bobby, akit Anderson rabolt el.

Mivel 1912-ben még nem létezett DNS-vizsgálat, emiatt a bíróság csak a két család elmondása alapján hozhatott ítéletet, aminek értelmében Bruce tényleg az eltűnt Bobby. Az ügyben az igazi fordulat 1966-ban következett be, ugyanis az ekkor meghalt Bobby Dunbar, akinek a fia, Bobby Dunbar Jr. DNS-tesztet csináltatott.

A vizsgálat eredményéből kiderült, hogy se neki, se az apjának nincs köze a Dunbar családhoz, tehát a gyereknek tényleg Julia és Bruce Anderson voltak a szülei. A Dunbar család tehát szerzett magának egy másik gyereket, akivel betöltötték az eltűnt fiúhelyét, ám az soha nem derült ki, hogy mi történt az igazi Bobbyval.

(Forrás: life.hu)

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

Egy agysebész szerint van valami “odaát”

Az emberiség történelme során az egyik legnagyobb kérdés, hogy vár-e ránk valami a halálunk után.  …