Betörőt lőtt fejbe a 11 éves kisfiú

St. Louis — Halálosan megsebesítette a házukba behatoló 16 éves kamaszt a 11 éves St. Louis-i fiú, aki négyéves húgával volt otthon egyedül.

A meg nem nevezett kisfiú és testvére a délutáni órákban maradt magára, ekkor próbált meg a betörő több helyen is behatolni a házba. Végül a nyitva hagyott bejárati ajtón lépett be, de addigra a 11 éves gyerek magához vette a pisztolyt, és a nappali ajtajából fejbe lőtte a behatolót. A fiú a helyszínen belehalt a sérülésébe, társát, aki a lövés pillanatában elmenekült, az utca végében érték utol az azonnal kiérkező rendőrök.

A betörőt lelövő gyermek személyazonosságát kora miatt nem hozták nyilvánosságra, a helyi KSDK tévé információi szerint a fiút nem vették őrizetbe. A gyermek kishúgával maradt otthon egyedül, amikor a környéken már több betörést is megkísérlő 16 éves kamasz és nem sokkal idősebb társa megpróbált behatolni a házba. Mivel a hátsó ajtót és a földszinti ablakokat zárva találták, a főbejáratnál próbálkoztak, ám az otthon maradt kisfiú meghallhatta a behatolási kísérleteket, és magához vette az önvédelmi pisztolyt, amit anyja nem sokkal korábban vásárolt, és engedéllyel tartott otthon.

Ebben a St. Louis-i házban történt a tragédia. A rendőrök azonnal lezárták a környéket

A nyitva maradt ajtón át belépő betörőt közelről lőtte meg, a fején találta el, a behatoló azonnal összecsuklott, és meghalt. Társa, aki akkor még nem lépett be a házba, azonnal menekülőre fogta a dolgot, de megzavarodhatott, mert csak egy háztömbnyire jutott, mire a zsaruk kiérkeztek.

A lövés és a segélykérő kiáltások hangjára a szomszédok hívták ki a rendőröket, akik percek alatt a helyszínen voltak. Nem sokkal később a fiú anyja is hazaért, ő mondta el a nyomozóknak, hogy a fegyvert azért vette, hogy megvédjék magukat a környéken egyre gyakoribb betörésekkel szemben, de arra nem tudott magyarázatot adni, fia hogy férhetett hozzá a pisztolyhoz, illetve hogy férje miért tárolta megtöltve azt.

A betörőt lelövő gyermek az amerikai törvények szerint kora miatt nem büntethető, de ha idősebb volna, akkor sem számíthatna súlyos büntetésre, ugyanis önvédelemből cselekedett.

forrás: blikk

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

VÉGRE KIDERÜLT KI A SZOPATÓFANTOM?

Pár hete, vagy napja történt hogy egy bizarr eset köbányán, amikor a szopatófantomként elhíresült személy …