Érdekesség

“Soha nem mondanék le róluk” – Az anyuka, akinek két gyereke is a Zika-vírus miatt lett beteg

Egy kansasi anyuka mindkét lányát úgy szülte meg, hogy a magzatok Zika-vírussal fertőződtek meg az anyaméhben – ezelőtt 9 és 14 évvel, tehát jóval a most felfutó járvány előtt. A két kislány kisfejűségben – úgynevezett mik­ro­kefá­li­á­ban – szenved, de édesanyjuk így is büszke rájuk, és meg akarja mutatni az egész világnak, hogy így is lehet élni. Mutatjuk, mit tesz egész világot lázban tartó Zika-vírus a gyermekekkel. …

Tovább »

A férfi azt hitte, gumipókkal ugratja a barátnője, de aztán kiderült, hogy mégsem

Levis Brown csak kezet mosni ment be új fürdőszobájába – nemrég költözött a londoni lakásba – , amikor meglátott egy hatalmas pókot a kád szélén üldögélni. “Jó poén” – gondolta magában, amíg rá nem döbbent az ijesztő valóságra. Erre azonban csak akkor került sor, amikor a tökéletesen nyugodt férfi kiment a fürdőszobából, és megvárta a barátnőjét – akinek hite szerint a …

Tovább »

Ma is működik a világ első számítógépe, amit 1770-ben alkotott meg egy órásmester

Elképesztően élethű automata babát alkotott meg 1770 (!)-ben egy svájci feltaláló és órakészítő mester, Pierre Jaquet-Droz. A gép nemcsak szép volt, de hasznos is: szövegmásolásra használták.  Az Író Automatának nevezett programozható robot nem hasonlít a mostani gépszörnyekre, minden porcikája ki van dolgozva élethűre, messziről egy aranyos ülő kisfiúbabának látszik, aki precíz, apró mozdulatokkal tintával írja egymás után a betűket a …

Tovább »

Létezik egy férfi, akit Hitlernek hívnak és van egy Lenin nevű öccse

Egy ecuadori édesapa – akit Bolivárnak hívnak – különös nevet választott két fiának: a nagyobbikat Giovanni Hitlernek, a kisebbiket Lenin Helennek nevezte el (igen, a kisebbiknek ráadásul az egyik neve női név). A fiúgyermekek közben felcseperedtek, saját családot alapítottak. Giovanni Hitler így nyilatkozott a második keresztnevéről: “Mikor gyerek voltam, nem igazán tulajdonítottam jelentőséget a keresztnevemnek. Csak akkor tudatosult bennem, hogy …

Tovább »

Az első ember, akit autizmussal diagnosztizáltak

Egy brit szerzőpáros érdekes könyvet írt az autizmusról, melyben megemlítik Donald Grey Triplett-et is úgy, mint az első embert a történelemben, akit autizmussal diagnosztizáltak. A két szerző, John Donvan és Caren Zucker szerint Donald életének története már csak azért is tanulságos, mert reményül szolgálhat olyan szülőknek, akiknek gyermeke még nagyon kicsi, de már diagnosztizálták nála az autizmust. Elöljáróban azonban tudni kell, hogy mint …

Tovább »

Összesen 28 ujja van az indiai asztalosnak, de így is retteg, hogy véletlenül levágja valamelyiket

A férfinek van a Guinness rekordok könyve szerint a legtöbb ujja a világon, összesen 28, mindegyik végtagján hét. A 43 éves Devendra Suthar egy ritka fejlődési rendellenességben, polidaktiliában szenved, emiatt alakult ki plusz két ujja mindegyik kezén lábán. Suthar szépen megtanult bánni a fával, és amolyan helyi híresség is vált belőle, ám folyamatosan attól fél, hogy utoléri az asztalosok átka, …

Tovább »

Tudomány által is megmagyarázhatatlan rejtélyek

A tudomány tekintélye vitathatatlan, ám vannak dolgok, amelyekre bevallottan nem tud racionális magyarázatot adni. Íme 3 rejtély, amely a mai napig megoldatlan! Amit a NASA sem bírt megfejteni: egy kép dobogó magzatszívvel A Guadalupei Szűzanya képének titokzatos jelenségeit az 1600-as évektől vizsgálják, legutóbb a NASA legmagasabb rangú szakértői kutatták a rejtélyt a legmodernebb eszközökkel – és tárták szét tanácstalanul ők …

Tovább »

Nézd meg Budapest rejtett, föld alatti világát 3D-ben!

Zsoldi Katalinnak, az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék doktoranduszának, és csapatának hála, sok évnyi kutatást követően elkészült Budapest felszín alatti világának interaktív, 3D-s térképe. Az 1:10000-es arányú térkép “a természetes- és mesterséges kialakítású budapesti létesítmények valódi helyzetéről, azok egymáshoz való viszonyáról, illetve felszín alatti mélységéről” mutat meg mindent – írja a Falanszter blog. Így néz ki a kőbányai pincerendszer:   …

Tovább »

Így folyik a tudattalan, ősi harc a nők között a férfiakért

Peteéréskor a nők viselkedése alaposan megváltozik: más színeket viselnek, kivirulnak, flörtölni kezdenek, és nagyon irigyek lesznek a vetélytársaikra. Mindenképpen le akarják győzni őket, főként azokat, akik szintén ovulálnak. A San Antonió-i Texas Egyetem és Minnesota Egyetem kutatói különböző teszteknek vetették alá a nőket Például kaptak “képzeletbeli” pénzt, és azt tetszés szerint oszthatták szét – szinte mindegyik alany vonakodott pénzt adni az …

Tovább »

A sors újra összehozta őket: 70 év távollét után találkozhatnak a szerelmesek

A 93 éves Norwood Thomas az Egyesült Államokban él, a 88 éves Joyce Morris pedig 15.000 kilométerrel odébb, az ausztráliai Adelaide-ben. Utoljára a második világháború idején találkoztak. A két fiatal között Angliában lobbant fel a szerelem, pár hónappal azelőtt, hogy a férfi a 101-es ejtőernyős hadosztállyal földet ért Normandiában. Ekkor örökre el kellett válniuk egymástól, legalábbis azt hitték. Ám most, hetven …

Tovább »