Történelem

Mi rejtőzik a Húsvét-szigeten található legendás kőszobrok alatt? – videó

Most azonban beigazolódott a feltételezés, hogy a szobrok mindössze kis része van kint a földfelszín felett. A Rapa Nui nyelven a Moai monumentális kőszobrok, mintegy 900-an várják sorsukat. A sziget egyszerűen lenyűgöző, amely Polinézia része, azonban Chile tartománya már 1880 óta. A sziget a nevét Jakob Roggeveen holland tengerész kapitányról kapta, aki 1772 évben húsvétkor fedezte azt fel. A sziget …

Tovább »

500 év után újra felnyitották Jézus sírját

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során – közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhatodik században márványlapokkal fedték le azokat a köveket, amelyekre a hagyomány szerint keresztre feszítése után Jézus Krisztus testét egy sziklasírban elhelyezték, majd ezen márványkő köré a tizenkilencedik század elején több méter …

Tovább »

A Bell Witch boszorkány legendája

A „Bell Witch” a dél-amerikai szájhagyományok egyik népszerű kísértettörténete, melynek középpontjában a Tennessee állambéli Bell családban történt, szokatlan események állnak. A történet nagy hatással volt a 2006-ban megjelent An American Haunting című filmre,illetve az 1999-ben forgatott Blair Witch Project néven elhíresült alkotásra. A legenda gyökerei egészen az 1817-es évig nyúlnak vissza, amikor is John Bell saját birtokának kukoricaföldjén összefutott egy …

Tovább »

10 lenyűgöző de rémisztő régészeti lelet

  Azt gondolnánk, hogy az archeológusi hivatás nem egy hátborzongató feladat. Pedig az emberiségnek elég kegyetlen múltja van. A legtöbb ősi civilizációt tanulmányozó archeológus gyakran az emberi történelem legrosszabb és leghátborzongatóbb jelenségeivel találkozik. Néhány példát láthatunk erre a következő listában. 1. Gyermekhamvasztás Egy expedíció az alaszkai vadonban talált rá egy 3 éves gyermek hamvaira. Egy családi otthonban égethették el. A …

Tovább »

13 hihetetlen, első kép a történelemből

Így nézett ki az első… … fotó, amit valaha csináltak (1826 vagy 1827) … modern bikini, amit nyilvánosan 1946-ban mutattak be … hosszabb ideig tartó repülés motorral működő, irányított repülővel (Wright-testvérek, 1903) … weboldal, 1991-ben (CERN) … szelfi (Robert Cornelius, 1839) … lefotózott pacsi (az LA Dodgers játékosai, Glenn Burke és Dusty Baker, 1977) … színes fotó (James Clerk Maxwell …

Tovább »

Ma is működik a világ első számítógépe, amit 1770-ben alkotott meg egy órásmester

Elképesztően élethű automata babát alkotott meg 1770 (!)-ben egy svájci feltaláló és órakészítő mester, Pierre Jaquet-Droz. A gép nemcsak szép volt, de hasznos is: szövegmásolásra használták.  Az Író Automatának nevezett programozható robot nem hasonlít a mostani gépszörnyekre, minden porcikája ki van dolgozva élethűre, messziről egy aranyos ülő kisfiúbabának látszik, aki precíz, apró mozdulatokkal tintával írja egymás után a betűket a …

Tovább »

Izgalmas kísérletek, amiket te is elkészíthetsz otthon!

Ha iskoláskorú gyerekeid, vagy érdeklődő barátaid vannak, nagyon nagy jó pontot szerezhetsz azzal, ha modern Öveges professzorként megmutatsz néhány egyszerű, ám annál látványosabb trükköt. Miért nem ég el a vízzel töltött lufi? Fogj egy felfújt lufit, és tartsd a gyertya lángja fölé. Egy ponton szét fog robbanni (ha gyerekek vannak, tessék tisztes távolságra rakni őket tőle). Aztán fogj egy másik …

Tovább »

16 fotó bizonyítja, hogy nem létezett hajmeresztőbb a régi idők cirkuszánál

Ma már akrobaták, betanított állatok, bohócok szórakoztatják a nagyérdeműt, de régebben még elég volt a bevételhez néhány furcsa kinézetű ember: albínó férfi, szakállas nő, sziámi ikrek – bármi, ami megbotránkozást és kíváncsiságot váltott ki a nézőkből. A láb nélküli akrobata családjával Alice E. Dohertyt ma Csubakkának neveznék Annie Jones a szakállas nő Az emberi tűpárna Boxolók Deformált kezű és lábú …

Tovább »

Rejtélyek, amelyeket a tudomány évtizedek óta nem tud megoldani

Kifogott a tudósokon a Babushka Lady és a Cicada 3301 ügy.2016-ban már szeretjük azt hinni, hogy a tudománynak minden rejtélyes történetre van legalább egy tudományos magyarázata, ám előfordul az életben néhány olyan eset, amelyre még akkor sem kapunk reális magyarázatot, ha a tudósok évtizedekig törik azon a fejüket. A nagyenyedi alumínium lelet: 1974-ig kell visszaugornunk az időben ahhoz, hogy ezt …

Tovább »

Újabb, az ókori makedón királyság korából származó sírt találtak Görögországban

Egy újabb, az ókori makedón királyság idejéből származó sírt találták csatornázási munkálatok közben az észak-görögországi Pella városban – jelentette be szerdán a görög kulturális minisztérium. A klasszikus korban (i. e. 5-4. század) Pella volt a makedón királyság fővárosa. A térségben folyamatosak az ásatások, mivel kutatók Pellát és környékét tekintik az egykori királyság központjának. A kulturális minisztérium közleménye szerint az újabb …

Tovább »