Ceruzával a fejében élt évekig

Állandóan náthás volt, az egyik szemével alig látott, néha meg kettős látása volt, és fájt a feje egy afgán fiatalembernek. Bement a kórházba, ahol kiderült, hogy egy ceruza van a fejében. Nem is tudta, pontosan hogyan került oda a tárgy, egy sok évvel korábbi iskolai esés villant be neki.

Ceruzával a fejében élt évekig egy afgán fiatalember, és fogalma sem volt arról, hogy egy idegen test okozza súlyos panaszait.

cerka

A 24 éves férfi sokáig alig látott a jobb szemével, állandóan náthás volt, fájt a feje, és már kettős látásban is szenvedett, amikor a németországi Aachen egyetemi klinikájára került. A kórházban a tünetek okát kutatva megvizsgálták komputertomográffal (CT), és a felvételen egy tíz centiméter hosszú árnyékot fedeztek fel az arcüregében. A műtét során eltávolították az idegen testet, egy ceruzát, amelynek egyik vége a garatig ért, a másik pedig az arcüreget átfúrva egészen a szemüregig hatolt – mondta a férfi kezelőorvosa kedden a német arc-, állcsont- és szájsebészeti társaság (DGMKG) esseni konferenciáján.

A páciens a műtét után hosszan töprengett, hogy miként kerülhetett a fejébe a ceruza. Eszébe jutott, hogy iskolás korában egy esés után nagyon erősen vérzett az orra. Valószínűleg akkor fúródott a ceruza az arcüregébe az orrán keresztül – mondta az orvos.

Nem ez az első bizarr eset, amikor a fejbe fúródó tárgyat vagy később vesznek észre, vagy hatalmas tárgy hatol be az agyba, de a sérült túléli a balesetet.

Egy esetben egy 38 éves nő szenvedett balesetet egy esküvőn. A nő táncolt, és közben pálcikával evett. Hátulról valaki véletlenül meglökte, a nő előrebukott, egyenesen az egyik evőpálcikára. A fapálcika átfúródott a száj hátsó részén, és csak a koponya hátsó falánál állt meg. Közben szerencsére félrenyomta a fő feji verőeret is, amelyet ha átszakít, azonnali halált okoz.

A másik baleset egy szintén 38 éves koreai férfival történt. A férfi evés közben leesett a székről, és emiatt a műanyag evőpálcika a szemgödrébe szúródott. Onnan továbbhaladt a látócsatornán (azon a koponyán lévő lyukon, amelyen a látóidegek futnak a szemből az agyba), és eltűnt mind a 14 centiméteres hosszával. Ő még szerencsésebben megúszta az esetet, mint az első beteg. A sebészeknek a – szinte hihetetlen módon sértetlen – szemgolyót félretolva sikerült baj nélkül kihúzniuk a pálcikát.

Van egy középkori festmény is egy súlyos esetről. Az átszúrt koponyájú magyar nemes, akit Gregor Baci (Baci Gergely) néven említ a kép felirata, vélhetően egy lovagi tornán szerezte a súlyos sérülést. A lándzsa az egyik szemén hatolt be, és a tarkójánál jött ki. A krónikák szerint állítólag a sebesülése után még egy évig élt a lándzsadarabbal a fejében.

forrás: origo.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

VÉGRE KIDERÜLT KI A SZOPATÓFANTOM?

Pár hete, vagy napja történt hogy egy bizarr eset köbányán, amikor a szopatófantomként elhíresült személy …