Elképesztő valóság – Szemétből készítenek húst a manilai szegények

Pagpag a neve annak az élelmiszer-hulladéknak, mely a gyors- és egyéb éttermekből szemétként kikerül. Gyakorlatilag jellemzően a papír és műanyag csomagolóanyagok és a tálcákon, tányérokon hagyott maradékok összefoglaló neve. Az indonéziai és fülöp-szigeteki nagyvárosokban, például Manila nyomornegyedeiben élő emberek egyetlen proteinforrása.

9

Erre szakosodott csoportok gyűjtik össze esténként a bezsákolt hulladékot a városi éttermek szeméttárolóiból és szállítják a nyomornegyedekbe. Itt a többi újrahasznosítható hulladékkal (PET-palackok, üvegek) együtt a húsmaradékokat is fajtánként szétválogatják és összegyűjtik, megmossák. A „pagpag” hangutánzó szó, onnan adódik, amikor a még húsfoszlányokat tartalmazó csontokat a szemétkonténer falához kocogtatják, hogy a többi maradéktól (rizs, zöldségmaradványok) megszabadítsák.

1

 Az így nyert „élelmiszert” jobb esetben saját maguk hasznosítják; fűszerezéssel feljavítva újrafőzik vagy újrasütik azt, rosszabb esetekben és gyakran továbbárusítják azt, családoknak, lacikonyháknak. Természetesen a fogyasztók körében mindennaposak a fertőzések (Koli baktérium, Staphylococcus aureus és szalmonella), de ezek a szegénynegyedekben, ahol folyóvíz és csatorna sincs, ezek egyébként is mindennapos jelenségek.

7

A szemét, főleg az ételmaradékokat tartalmazó zsákok a világnak ebben a sarkában értéknek számítanak. Az élelmesebbek esténénként beszerző körutakat szerveznek, lestrapált teherautóikkal vagy egyéb szállítóeszközeikkel sorra látogatják a „lelőhelyeket”, éttermek és cégek szemétlerakóit, és innen szállítják el a szó szerint zsírosabb falatokat. Persze a szeméthez jutáshoz „protekció” szükséges, gyakran fizetnek az őröknek, hogy az „első leválogatás joga” őket illesse meg.

10

Bérelt és zárható lerakókba viszik az árut, ahonnan másnap hordják ki az udvarra, szelektálni. A zárt térben már a helyiek sem tudnak dolgozni a bűz és a hőség miatt. A „raktárakban” macska méretű patkányok rohangálnak, amik egyáltalán nem félnek az emberektől.

2

Az igazán szegényeknek a szeméttelep marad, ezek közül az igazán hírhedtek a Payatas Quezon City-ben, vagy a Smokey Mountain a manilai Tondo-ban. Ezeken a telepeken több százezren élnek a városi hulladékból, elsősorban a plasztikflakonok, fémalkatrészek gyűjtésével tesznek szert rendkívül szerény jövedelemre, de az éttermi hulladékok sem kerülik el a gyűjtögetők érdeklődését.

5

A friss, még nem büdös ételhulladék nagy részét még a helyszínen elfogyasztják, a már kellemetlenebb szagú részt típusonként (hal, marha, csirke, disznó) szétválogatják. Igazi ünnep, amikor a még érintetlen szendvicseket és ételeket találják meg, amiket az éttermek záráskor vagy túl hosszú állásidő után szórnak ki.

6

Egy kis zacskó, csont nélküli, típus szerint szelektált hulladék-hús 20 peso (kb. 30 euró-cent, 100 forint). Ez az összeg a szegények számára megfizethető, és így húshoz tudnak jutni.

3

4

A megvásárolt pagpag-ot a vevők, miután hazaviszik, átmossák, majd újrasütik – vagy főzik, eddigre ugyanis szinte minden esetben bűzlik az alapanyag. Manila átlaghőmérséklete szinte egész éveben 30 fok körül van, és a pagpag a „végfogyasztóihoz” néhány nap alatt jut el, hűtés nélkül (és szemétben). Persze az átsütés-átfőzés sokat nem segít a kórokozókkal szemben, de ezekben a szegénynegyedekben a higiénia egyébként sem tartható, és az itt élők szervezete többé-kevésbé hozzászokott az efféle kihívásokhoz.

11

forrás: erdekesvilag.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

VÉGRE KIDERÜLT KI A SZOPATÓFANTOM?

Pár hete, vagy napja történt hogy egy bizarr eset köbányán, amikor a szopatófantomként elhíresült személy …