Hitchcocki rémálom: döglődő fekete madarak esnek le az égről – VIDEÓ!

Tömeges madárpusztulásnak lehetnek tanúi Kanada lakói, majdhogynem egyenesen a fejükre esnek a megzavarodott fekete madarak – egyelőre nem tudni, mi áll a titokzatos eset mögött.

Ismeretlen okból elpusztult madarak tetemei lepték el a kanadai Winnipeg város egy kerületét. A CBC News jelentése szerint több mint 50, a csirögefélék osztályába tartozó északi csónakfarkú pusztult el rejtélyes körülmények között, és kezdett el hullani az égből illetve a fákról. Noha a szakértőknek még feltételezésük sincs, mi okozhatta a “madáresőt”, a helyi lakosok szerint az események bekövetkezte előtt a város háztetőin és faágain tanyázó hatalmas madárraj meglehetősen furcsán viselkedett.

halottmadarbent

“Talán, nem is tudom, olyan ezer madár volt a környező fákon, és amikor felnéztem az egyik pont lezuhant, éppen elém” – mesélte egy winnipegi nő. Késő délelőtt már nem csak egy-két madár zuhant a földre, hanem tömegével kezdtek el potyogni és belepni az utcákat. “A férjem azt mondta, olyan, mint egy Hitchcock film. Őrület. Teljesen meg voltak zavarodva, azt sem tudták hol vannak. Sosem láttam még, hogy madarak így viselkednek. Szó szerint hullottak a fákról és a földön haldokoltak” – mondta Susan Tiganagis, az egyik helyi boltos.

Az állategészségügyi hatóság munkatársai nagy erőkkel vonultak ki és összegyűjtötték a halott madarakat. Sikerült egy tucat még élő, de felállni vagy repülni képtelen egyedet is összeszedniük. A döglött állatokból mintát vettek és elküldték toxikológiai elemzésre, hogy megállapítsák, mi történt a madarakkal.

Bár a rejtélyes madárpusztulás Winnipeg North End kerületére korlátozódott, a történtek hasonlítanak a korábbi “madárarmageddonokhoz”. 2011-ben világszerte több ezer madár zuhant holtan a földre, és bár magyarázat akkor sem született, szinte mindenki az emberi tevékenységet okolta az állatok pusztulásáért.

forrás: ma.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

VÉGRE KIDERÜLT KI A SZOPATÓFANTOM?

Pár hete, vagy napja történt hogy egy bizarr eset köbányán, amikor a szopatófantomként elhíresült személy …