Horror a szomszédban: Megette a még élő nagymamája szemeit

Egy ukrán vallási őrültet gázzal kellett hatástalanítania a rendőrségnek, miután brutálisan lemészárolta saját nagymamáját. A Szimferopolban élő férfi a gyilkosság előtt először levágta az idős hölgy testrészeit és megette őket, ekkor még életben volt az asszony. Ezután a beteges rituálé részeként megölte.

veres_kes_0.thumbnail

A 26 éves programozó saját elmondása szerint azzal kezdte a mészárlást, hogy egy törött tükör darabjával felhasította nagymamája arcát, hogy kivájja a szemgolyókat, aztán megegye őket.

Az asszony végig magánál volt, és valószínűleg megpróbált ellenállni, unokája azonban kivágta a nyelvét is, így nem tudott segítségért kiáltani. Az egyik szomszéd tompa sírást hallott a lakásból, de azt hitte, hogy csak horrorfilmet néznek a mellette lakók.

Az eszement férfi édesapja már későn érkezett a helyszínre, vérbefagyva talált rá édesanyja brutálisan megcsonkított testére és eszét vesztett fiára, aki miután megkínozta és meggyilkolta saját nagymamáját, alsónadrágban állva szorongatott egy keresztet és imát kántált a test felett.

A halálra rémült édesapa kirohant a házból és azonnal hívta a rendőrséget, akik gázzal hatástalanították a nyakig véres férfit. A brutális gyilkos unokát pszichiátriai tesztek alá vetik, ami alapján eldől, mentálisan állapota alapján börtönbe zárható-e.

forrás: barikad.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

VÉGRE KIDERÜLT KI A SZOPATÓFANTOM?

Pár hete, vagy napja történt hogy egy bizarr eset köbányán, amikor a szopatófantomként elhíresült személy …