Jelet hagytak a Marson!

Számos elmélet született már az évtizedek óta fennálló titkos űrprogramról. Létezett ugyanis egy civil űrkutatási program, amellyel párhuzamosan egy katonai is futott.

Célja az volt, hogy egy ütőképes űrflottát létre tudjanak hozni. Egyesek szerint ez sikerült is. Az állítás természetesen semmi hivatalos magyarázattal nincs alátámasztva.

Ennek a programnak a segítségével az űrhajósok eljutottak már a Hold sötét oldalára és a Marsra is. Ahogyan a nyilvános űrprogramoknál, ugyanúgy ezeknél az expedícióknál is voltak balesetek.
Egyes elképzelések szerint ezért egyáltalán nem meglepő, hogy az elmúlt években sok furcsaságot fedeztek fel az önjelölt Mars-kutatók és a NASA marsjárói az Oppurtunity és Curiosity. Cikkünk központ témája azonban a Mars körül keringő műholdak jó minőségű felvételein is látszódó hajmeresztő furcsaságok.

Létezik egy ilyen felvétel, amely 2016. december 30-án készült, mikor az egyik kutató az Oppurtunity nyomvonalát vizsgálva ránagyított a közelben lévő Victoria kráterre és olyasmit vett fel, amitől felállt a szőr a hátán. A kráter szélén egy jól kivehető „F” betű rajzolódik ki, amelynek méretét a kutató 2,5 méteresre becsülte.

Azonban azt nem lehet tudni, hogy mit jelent és egyáltalán hogyan kerülhetett oda. A konteó gyártók természetesen azt állítják, hogy egyszerűen magától egy ilyen szabályos alakzat nem kerülhetett oda. Elképzelhető, hogy egy titkos expedíció ezzel szerette volna felhívni a figyelmet, hogy itt már járt valaki! Lehet az is, hogy az expedíció egyik szerencsétlenül járt tagja szerette volna így felhívni a figyelmet, hogy itt tartózkodik.

Az alábbi képen az eredeti felvételt látjuk:

Sokan állítják, hogy a 2015-ben készült hollywoodi Mentőexpedíció (The Martian) című film is ennek alapján készült. A sci-fi ben egy Mars expedíció során űrhajótörést szenved egy földi asztronauta.
A teóriák mindig is elméleteknek maradnak. Erről gondoskodik az Amerikai Egyesült Államok kormánya és a NASA egyaránt. Ezek a szervezetek soha nem fognak elismerni semmit! Kiváltképp, hogy ember már járt a Marson évtizedekkel ez előtt! A nagy első Mars expedícióra azonban mindig felhívják a figyelmet, ami nagy valószínűséggel csak terelés.

Azonban, ha ezt kivitelezik, valószínűleg fel fogják kutatni azokat az embereket, akik a Marson maradtak. Akár élve, vagy halva.

Forrás: napiufo.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

A viktoriánus kor néhány érdekessége

A viktoriánus kor (1837-1901) egyike volt azon brit időszakoknak, melyet előszeretettel képzelünk romantikusabbnak, illetve szebbnek mint …