JOBBULÁST HOZHATNAK A BOLDOGASSZONY KÖVEK

Csúcsforgalom volt hétvégén Bükkszentkereszten a Boldogasszony köveknél. Sokan szentül hiszik, hogy a hely meggyógyítja őket. S valóban: mindenkit megmagyarázhatatlan nyugalom kerít hatalmába a kövek közelében, az emberek gyógyulásról, hirtelen jött forróságról és furcsa érzésről beszélnek.

Fényesre koptatták a gyógyulni vágyók a Bükk kis mészkőszikláit. A Boldogasszony kövekhez kötődő egyik legenda szerint Jézus halála után Mária járta a világot, és megpihent a bükki köveken. A szikla megpuhult alatta, ülésének nyoma máig látható. A másik történet a kácsi búcsúhoz kötődik: a hívek a húsz kilométeres gyaloglás után leültek a kövekre, és nyomban elszállt a fáradtságuk.

90932

Tény, hogy az oda érkezők ma is jól érzik magukat, nagy nyugalmat érzékelnek. S valaminek tényleg lennie kell: egy nyugdíjas házaspár kutyája, Pötyi máskor föl-alá rohangál, a köveknél viszont leült, és egy órán át békésen ücsörgött egy fa tövében. Gazdái azt mondják: ha erre járnak, mindig feltöltődnek.

Van, aki házat is vett itt

Medgyesi Sándor nem bízta egészségét a véletlenre: 25 évvel ezelőtt megvett egy üdülőt a kövek szomszédságában. El is kerüli a betegség. Párjával Miskolcról költöztek a természetbe. Éva elárulta: sok érkező átöleli a bükkfákat, és akár órákon át úgy marad. – Itt a fák is gyógyítanak. Egy ismerősünk agyvérzés után lebénult az egyik oldalára. Gyakran látogatta a köveket, és visszatért az egészsége – mesélte Sándor.

– Elöntötte a májam környékét a forróság, pedig csak néhány perce ültem le a kőre – mondta Földi Mónika, aki epekőtől szenved. Édesanyjával érkezett, az internetről letöltött térképről olvasták le, melyik kő milyen betegséget gyógyít. Ágnes jól ismeri a kövek hatását, hiszen férje öt éve gyógyult ki a rákból, orvosi beavatkozás nélkül. Természetgyógyásztól kértek segítséget, és többször jártak Bükkszentkereszten.

A berentei Horváth Laura annyira jól érezte magát, amikor erre járt, hogy elhozta a barátját, Makra Dávidot is Pécsről. Ahogyan először, most is melegség árasztotta el, de a fiú is érzett valami furcsát.

bukk makra david es horvath laura1

forrás: borsonline.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

VÉGRE KIDERÜLT KI A SZOPATÓFANTOM?

Pár hete, vagy napja történt hogy egy bizarr eset köbányán, amikor a szopatófantomként elhíresült személy …