Légicsapás ölt meg több mint hetven terroristát

A nigériai hadsereg lecsapott a Boko Haram, szélsőséges iszlamista szervezetre, az ország északi részén.

bokoharam-e1403604334751

A The Vanguard értesülése szerint, több mint hetven terroristával végzett az a légicsapás, amelyet a nigériai hadsereg követett el a Boko Haram ellen. Az afrikai ország északi részén történt támadás célpontja, azok a szélsőségesek voltak, akik napokkal ezelőtt legalább két, a Borno szövetségi államhoz tartozó, településen követtek el merényleteket.

A lap emlékeztetett arra, hogy a szervezet legalább negyven embert ölt meg az elmúlt héten a támadásokkal. A falvak ráadásul Chibok közelében vannak, ahonnan több mint 200 diáklányt raboltak el a szélsőségesek még áprilisban.

A Boko Haram a saría radikális értelmezésén alapuló államot akar létrehozni. A szervezet 2009 óta jelent igazi problémát, akkor ugyanis a rendőrség végzett Mohammed Yusuffal, az alapítóval. Yusuf halála után, a Boko Haram jól felfegyverzett lázadócsoporttá nőtte ki magát. Az ellenük folyó küzdelmet nehezíti, hogy a nigériai hadsereg több tagjáról is kiderült, hogy összedolgozik a szélsőségesekkel. A Boko Haram idén több mint 2000 embert ölt már meg.

Forrás: atv.hu

 

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

VÉGRE KIDERÜLT KI A SZOPATÓFANTOM?

Pár hete, vagy napja történt hogy egy bizarr eset köbányán, amikor a szopatófantomként elhíresült személy …