Mi az ami számít?

eckhart

Számomra az életben a legfontosabb a most. A pillanat. A jelen. Az, hogy éppen hol vagyok, kivel vagyok, mit csinálok. Próbálom mindig átadni magam a pillanatnak, próbálom olyankor kizárni a fejemből a zsongó gondolatokat. Ha sikerül, ha el tudok felejteni mindent, akkor rövid időre, de át tudom adni magam a jelennek és egy csapásra szebbé válik minden. Olyankor megtanulom élvezni azt, amit éppen az élet nyújt felém. Legyen az egy film egy zene, egy csodálatos tájkép vagy egy este a barátokkal. Teljesen mindegy, hisz olyankor valami belső boldogság lesz úrrá rajtam, ami azt súgja, hogy igen, ezt hívják valódi életnek, hisz ez a jelenem, csak ez az, amiben biztos lehetek. Csakis tőlem függ, hogy boldogan töltöm-e el, vagy hagyom, hogy a hétköznapok temérdek gondjai elrontsanak minden egyes pillanatot. Mert gondok mindig vannak. Gondjai mindenkinek vannak. Éppen ezért kell tudnod, hogy mindig lesznek is. Arra hiába vársz (várok), hogy egyszer majd hipp-hopp minden probléma a ködbe vész és akkor majd jöhet a boldogság. Ez sosem történik meg. Az egész csak attól függ, hogy képes vagy-e kizárni a fejedből őket, vagy sem. Amikor pedig sikerül, akkor azokra a rövid pillanatokra boldog leszel. Okok és indokok nélkül. Csak úgy. Mert élsz. És akkor nem vágysz többre. “Éld úgy a jelened, hogy tudd az lesz majd a múltad, ami meghatározza a jövődet!” Minden most dől el. Ebben a pillanatban.

 

forrás: http://www.hotdog.hu/szebbvilag

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

Telefonos horrorlénytől pánikolnak a szülők, de nem igazak a gyerekek öngyilkosságáról szóló hírek

Újra pörög a júniusban egyszer már nagyot menő Momo-őrület, az anorexiás japán horrorlánylényre emlékeztető arc, …