Nazca-vonalaknál is ősibb ábrákat vizsgál a NASA a kazahsztáni sztyeppén

Az ősi, csak a levegőből látható vonalak több ezer évvel régebbiek, mint a NAZCA-vonalak. A NASA most úgy döntött, hogy alaposabban tanulmányozza a rejtélyes jeleket…

A perui Nazca-vonalak (geoglyph) egyik érdekes tulajdonsága, hogy csak a levegőből, nagy magasságból látni, a földről csak egyszerű ösvénynek tűnnek a kavicsos talajon. Ezért is különös, hogy mi célból készítették 2000 évvel ezelőtt egy letűnt dél-amerikai civilizáció tagjai. A sivatagi vörös kőzetbe száznál több alakzatot véstek be, köztük közismert állatok és növények kontúrjait, geometriai mintákat és egyenes vonalak meglepő sorozatát.

Számos elmélet próbálja megmagyarázni, mit is ábrázolnak, és miért rajzolták őket. Valódi rendeltetésük máig megfejtetlen. A világ legnagyobb grafikai alkotása körülbelül 520 négyzetkilométernyi területen helyezkedik el Peruban, az Andok és a Csendes óceán között.

A kutatók számára a mai napig rejtély, hogy mit keresnek ezek a gigantikus rajzolatok a Nazca-fennsíkon, egy olyan korból, amikor a repülő még hírből sem volt ismert. Maria Reiche német csillagász és régész így nyilatkozott:

“A tervezők csakis a magasból tudták megállapítani művük tökéletességét, előre kellett tervezniük és rajzolniuk kisebb méreteken.”

Ennél is érdekesebb, hogy a pár éve több mint 200 olyan ábrát fedezetek fel műholdas képeken, amelyeket eddig senki sem ismert. Ráadásul a világ másik felén, Kazahsztán északi sztyeppéin.

Az Ushtogay rajz Google koordinátái 50.832933 ° N 65.326276 ° E.

Turgay triradial rajz Google koordinátái 50.102778 ° N 65.360833 ° E.

NASA most úgy döntött, hogy érdemes közelebbről megvizsgálni a dolgot, és összeállt a Digital Globe műholdas céggel, hogy alaposabban tanulmányozza a formációkat. A geoglyph-okat úgy gondolják, hogy a Mahandzhar kultúra hozta létre 7-9 000 évvel ezelőtt. Így ezek lehetnek a világ legrégibb ilyen ábrái. A perui ábrák a kutatások szerint csak 2000 évesek lehetnek…

Az ősi idegenek elméletének kedvelői közt elfogadott tény, hogy ezek az ábrák a történelem előtti időkben azért jöttek létre, hogy navigációs pontokként szolgáljanak az idegenek űrhajói számára. Hiszen mi másért hoztak volna létre olyan ábrákat, amelyeket csakis nagy magasságból látni. A kor emberei semmiféle módon nem láthatták azokat repülő eszközök nélkül. Akkoriban pedig a legjobb tudásunk szerint nem rendelkeztek ilyesmivel… Ha pedig mégis, az sok kényes kérdést vet fel…

Talán ha a NASA is beszáll végre az ábrák kutatásába, kiderülhet valami érdekes összefüggés a világ több pontján is megtalálható geglolyph ábrák valódi értelméről…

forrás: napiufo.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

Szellemlány hangja egy sziklából? [Érdekes hangfelvétel]

Érdekes felvételre hívta fel figyelmünket az egyik kedves nézőnk, amelyben állítólag egy rejtélyes női hang …