Önző vagy, vagy csak szereted magadat?

Az önzés boldoggá teszi az embert, de csak addig, amíg nem érez bűntudatot – állítják amerikai kutatók. Jó, de mi az önzés?

550px-Stop-Being-Selfish-Step-1 Kora gyermekkorunktól az önzetlenségre és az altruizmusra nevelnek bennünket, mégis boldoggá tesz bennünket az önzés – a témával kapcsolatos kutatás eredményéről az Association of Psychological Science közölt cikket. Korábban a pszichológia azt feltételezte, hogy az önzés belénk kódolt vonás, nem tehetünk ellene.

“Amit az ember igazán akar, az gyakran önző cselekedet, ám nem teszi meg, mert tudja, hogy lelkiismeret-furdalása támadna miatta” – idézte Jonathan Berman pszichológust, a kísérlet egyik vezetőjét a The Daily Telegraph című brit lap. Ezt támasztja alá az a feltételezés is, hogy a büntető isten-képet propagáló államokban alacsonyabb a bűnözési ráta, mint azokban az országokban, ahol a szeretetteljes, megbocsátó Atyához imádkoznak az emberek – állítják az Oregon Egyetem kutatói, akik 69 ország 26 évnyi bűnözési és vallási adatait elemezték 143 ezer emberre kiterjedően.

Persze felmerül a kérdés, hogy mit nevezünk önzésnek. Az, hogy magunkat tesszük az első helyre, talán nem az: elvégre ha a mi poharunk üres, másoknak sem tudunk adni a vizünkből. Ha azonban vágyaink teljesülnek, és poharunk megtelik, már könnyen tudunk juttatni javainkból embertársainknak is.

Önző dolog vajon, ha egy anya havonta egyszer elmegy bulizni, és csak hajnalban tár haza? Vannak emberek, akik szerint igen, hiszen a családi élet önfeláldozást igényel, a jó anya az, aki a gyerek 18. szülinapjáig nem hagyja el otthonát. Mások szerint azonban nem csak boldogabban, de szeretetteljesebben és türelmesebben is viszonyul csemetéjéhez az a szülő, akinek marad ideje arra is, hogy saját kedves időtöltésének hódolhasson.

Önző vagy, ha azt mondod a barátnődnek, hogy ne jöjjön át filmet nézni, mert épp egyedüllétre van szükséged? Egyes vélemények szerint igen, hiszen megbeszéltétek a programot és ő számít a társaságodra, másrészről viszont… mi értelme volna annak, hogy jó pofát vágsz a látogatásához, amikor közben a legszívesebben a fejedre húznád a takarót? A hasonló húzásoknak általában az a vége, hogy pár nap múlva egy teljesen ártalmatlan apróság miatt ordítod le a barátnő fejéről a hajat.

Számos reakció, amit önző húzásnak érzünk, talán nem is önzés, hanem az énérdek jogos képviselete, ami belső és külső harmóniához vezet. Önzésnek talán az számít, ha tudatosan kárt okozunk másnak azért, hogy nekünk jó legyen. Például a legtöbb pontot szerző versenyző juthat tovább az országos matekversenyre, ezért besúgod győztes osztálytársadat, hogy igazából puskázott. A jelölt így te lehetsz, de vajon tudsz-e örülni a győzelmednek?   Az ilyesfajta önzést általában pont nem az egészséges énkép, hanem inkább a hatalmas belső bizonytalanság táplálja.

A Pennsylvaniai Egyetem pszichológusai kétszáztizenhat egyetemistát teszteltek, mindegyiküknek adtak 3 dollárt. Az első csoportnak azt mondták, hogy adja a pénzt az UNICEF-nek, a másodiknak, hogy megtarthatja, a harmadiknak pedig, hogy eldöntheti, mihez kezd vele. A pénzosztás utáni interjúkból kiderült, hogy azok a hallgatók, akik megtarthatták dollárjaikat, jóval boldogabbnak érezték magukat, mint a másik két csoport tagjai, hiszen a döntés felelősségétől megszabadultak, és gazdagabbak lettek három dollárral.

A felelősség a hétköznapi életben a tiéd, neked kell döntened: megteszel olyasmit, amit nem szeretnéd, hogy veled tegyenek?

forrás: neon.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

Szellemlány hangja egy sziklából? [Érdekes hangfelvétel]

Érdekes felvételre hívta fel figyelmünket az egyik kedves nézőnk, amelyben állítólag egy rejtélyes női hang …