SZÖRNYETEG LETT A SAJÁT KÉZFEJÉT AMPUTÁLÓ HŐSBŐL

Aron Ralston 2003-ban saját kézfejét vágta le, hogy megszabaduljon egy kanyonból. A sztorijából készült filmet Oscarra is jelölték, őt magát pedig tíz évig hősként ünnepelték. Egészen mostanáig.

Ralston 2003-ban, túrázás közben esett fogságba egy Utah-beli kanyonban, ahonnan több napig nem tudott szabadulni. Végül, hogy életét mentse, saját zsebkésével amputálta kézfejét. Megdöbbentő történetéből 127 óra címmel film is készült, amiben James Franco játszotta el a férfi szörnyű megpróbáltatásait. A filmet Oscar-díjra is jelölték.

Ralstonnak a vele történtek és a nagy felhajtás miatt teljesen megváltozott az élete, valóságos hősként ünnepelték világszerte. A napokban viszont letartóztatták Denverben családon belüli erőszakért, testi sértés és kiskorúak elleni bűncselekmény gyanúja miatt pedig le is csukták. A tárgyalás hétfőn kezdődött.

85075

Nem csak Ralstont zárták be, hanem egy bizonyos Vita Shannont is, aki annak a háznak a tulajdonosa volt, ahol a férfi élt. A Denver Post szerint Ralston éppen a nő lakásában volt, mikor letartóztatták. A részletek eddig meglehetősen homályosak, és a denveri rendőrség sem túl bőbeszédű az ügyben.

Aron-Ralston-and-wife-Jessica-Trusty-arrive-on-the-red-carpet-for-the-83rd-Annual-Academy-Awards-at-Kodak-Theatre-in-Los-Angeles-on-February-27-2011

Ralston 2009-ben házasodott össze Jessica Trusty-vel, akivel egy évvel később közös gyermekük is született. Arról azonban nincsen információ, hogy jelenleg is együtt vannak-e.

A férfi korábban azt mondta, az, hogy valaha lesz egy gyereke, rengeteget segített neki akkor, mikor annak a bizonyos sziklának a fogságába esett. “Látomásom volt egy kisfiúról, ami miatt valami megmozdult bennem. Az, hogy a jövőben lesz egy fiam, segített kiszabadulni” – nyilatkozta korábban.

aron-ralston_2676028b

A 2010-es film egyébként saját önéletrajzi ihletésű könyvéből készült, ami Between a Rock and a Hard Place címen jött ki, és gyorsan bestseller lett belőle.

Ralston mostanában az Államokat járta, mint motivációs előadó. A becslések szerint több, mint 4 millió dollárt szedett eddig össze a könyvéből és a filmből befolyt jogdíjakból.

forrás: borsonline.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

VÉGRE KIDERÜLT KI A SZOPATÓFANTOM?

Pár hete, vagy napja történt hogy egy bizarr eset köbányán, amikor a szopatófantomként elhíresült személy …