Tanmese! A csillagszemű baba!

Egyszer egy kisleány nagyot sóhajtott, és így kiáltott fel:
– Cili, bárcsak volna egy csillagszemű kicsi babám, amelynek úgy ragyog a szeme, mint sötét este az ég gyémántcsillagai.
– S ugyan miért kívánsz magadnak egy ilyen babát? – hallotta ekkor a kérdést a háta mögött.
Megfordult, és öklömnyi emberkét látott erdei mohába öltözötten, fakéreg-csizmába bújtatott lábbal.
– Hogy miért? – csillogott fel a leányka szeme – Mert olyan babája senkinek sincsen, és én nagyon szeretném, ha mindenki megcsodálná, és irigyelne érte.
– Legyen hát meg a kívánságod! – mondta az apró emberke – Csak meg ne bánd azután!
– Ugyan már miért bánnám meg? – kacagott nagyot a kis leány, és boldogan szorongatta kezében a csillagszemű babát, melyet az öklömnyi emberke nyújtott át neki.
Vitte is magával mindjárt, hogy kis társainak eldicsekedjék vele. Bizony szájtátva nézte mindegyik. De nem azért, mert rózsalevelekből volt a ruhája, aranyszálakból volt a haja szőve. Hanem mert a két szeme két igazi ragyogó gyémántcsillag volt, mely csak úgy vakított a nagy fényével.


– De szép, de gyönyörű! – kiáltotta minduntalan, és nem bírt betelni a baba nézésével.
Alig várta, hogy este legyen, és maga mellé tegye az ágyába. Amint a párnájára fektette, megsimogatta, átölelte, aztán lehunyta a szemét, és aludni próbált. Fordult jobbra, balra, ásítozott, sóhajtozott, nyögdicsélt is, mert olyan fáradt és álmos volt már, hogy alig bírt magát. De aludni bizony nem tudott. A baba két szeme ragyogott, csillogott, akárcsak sötét égen a gyémánt-csillagocskák, és úgy belevakított a szemébe, hogy a végén már azt sem tudta, merre is forduljon. Kibújt hát az ágyból, hogy eltegye maga mellől. De hiába dugta akárhová, a baba két csillagszeme mindenhonnét előragyogott, és nem hagyta őt aludni.
– Oh, Istenem, mit- tegyek? – sírt fel ekkor, mert szemei majd leragadtak az álomtól, és aludni mégsem tudott.
– Kicsi emberke – siránkozott keservesen, – de jó volna, ha hirtelen itt teremnél! Örömmel visszaadnám a babát neked, és soha többé nem kívánnék olyat, ami senki másnak nincsen. Dehogy is vágyakoznék még egyszer az után, hogy csodáljanak és irigyeljenek. Alighogy ezen szavakat kimondta, egyszerre kopogást hallott, és megjelent-előtte az öklömnyi emberke.
– Na látod, kisleány, pedig ugyancsak figyelmeztettelek, hogy meg ne bánd, amit kívánsz. Most magamhoz veszem a babát és visszaviszem. De máskor jól gondold meg, hogy mi után vágyakozol, mert vannak olyan elhamarkodott kívánságok is, amelyeket utólag nem lehet jóvátenni. Ezen szavak után eltűnt az apró emberke. A csillagszemű baba is eltűnt vele. A leányka pedig édesen, mélyen aludt, és reggelig elfelejtette, hogy az előző nap mi történt vele.

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

Ajánlott!

SZIKORA RÓBERT A GYERMEKEINK MEGVÁLTÓJA! [NYÍLT LEVÉL]

  Első emlékem Szikora Róbertről pozitív volt.  Édesanyám öngyújtókat, meg tollakat rakott össze egy kis …